Magyarország Szépe 2018 Hírek

„Szeretnék segíteni az embereknek”

Interjú a Magyarország Szépe 2018 második udvarhölgyével, Józsa Eszterrel.
 

„A nyáron volt egy címlapfotózásom, amiből szeptemberben lesz anyag. Nagyon várom a felkéréseket, hogy minél több munkám legyen.”- mesélte Eszter.

A második udvarhölgyről már a verseny során kiderült, hogy szenvedélye a mozgás, ő volt a tábor legsportosabb tagja. Eszter egyébként imád enni és nassolni is, ezért saját maga készíti el a cukor és lisztmentes édességeket. Az egészséges életmód nagyon fontos számára, amit tulajdonképpen egyfajta küldetésnek is tekint. „Szeretnék segíteni az embereknek, a jövőben komolyabban akarok ezzel foglalkozni. Sajnos egyre inkább látszik, hogy az elhízás népbetegséggé válik. A későbbiekben a cukrászattal szeretném ezt keverni.” – árulta el tervét, melyet már el is kezdett megvalósítani, beiratkozott dietetikus szakra. „Nagyon várom már, hogy tanulhassak!”

Eszter a többi lánnyal is tartja a kapcsolatot, Patríciával leggyakrabban éppen az edzőteremben futnak össze.

„Rendszeresen találkozunk, megyünk bulizni. Andinak a fővárosi éjszakai életet is megmutattam, hiszen ő nem pesti, nagyon tetszett neki.”