Egy hazában: A Sváb Zenei Hétvége

A szeptember 22-i adás tartalmából.
 

– Ez év januárjában hirdette meg a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata a Nemzetiségi Pedagógus Tanulmányi Ösztöndíjprogramot első éves nemzetiségi óvodapedagógus hallgatók számára.

– A görög polgárháború borzalmai elől 1948 és 1950 között mintegy 3500 gyermeket menekítettek Magyarországra. Közülük 1949-ben 150 gyermek, érkezett Tótkomlósra. Mindez röviddel a település életét alapvetően megváltoztató csehszlovák-magyar lakosságcsere után történt. A vendéglátó szlovák és magyar családok nagy szeretettel, gondoskodással fogadták a kis vendégeket.

– Gara község önkormányzata és a helyi horvát önkormányzat szeptember 14-én rendezték meg az I. Hármashatár Találkozót. Vajdasági, horvátországi és magyarországi vállalkozók vettek részt az eseményen, melyen Sákán Tímea kolléganőnk járt. A főszervezőt Kubatov Mártont, a garai horvát nemzetiségi önkormányzat, valamint a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Egyesület elnökét kérdezte.

– Az ajvár, vagyis a padlizsánból, paprikából és fokhagymából készített mártás elengedhetetlen kísérője a szerb húsételeknek. Az egész Balkánon is közkedvelt éteknek a Csongrád megyei Deszken minden évben fesztivált szerveznek. Az érdeklődők nem csupán megkóstolhatják és megtudhatják, hogyan kell készíteni, hanem kulturális programok is várják őket a Szeged közeli községben. Többek között szerb, bolgár és görög néptáncegyüttesek lépnek fel, de a Bánát Szerb Közhasznú Egyesület szervezésében idén is volt több meglepetés és persze jó hangulat. 1 tonna paprikát dolgoztak fel a fesztivál ideje alatt, de volt paprika nyúzás verseny is. Brczán Krisztiforral , a IX. Ajvár Fesztivál fő szervezőjével Mándity Predrág beszélgetett.

– Idén szeptemberben is megtelt a Villányi Rendezvénytér a sváb zenét és gasztronómiát kedvelő közönséggel. A Sváb Zenei Hétvégét a Bajor Sörbarátok Egyesülete szervezi, az idei, 5. alkalommal is rendkívül népszerű rendezvény után Schulteisz Gábor kollégánk Futár Jánossal, a Bajor Sörbarátok Egyesületének elnökhelyettesével beszélt előadókról, szervezésről, és a rendezvény sikerének titkáról.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – szeptember 22., vasárnap, 13:00

Szerkesztő: Bencsik János

Tovább a műsoroldalra! >>>

Olvasson tovább