Emberebb ember Tutajtúra

„Emberebb ember” címmel 2 részes ismeretterjesztő filmsorozatot készített a Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány. A sorozat forgatásának ötletét egy különleges cserkészvállalkozás adta: 2013-ban 12 ország 180 magyar cserkész gyűlt össze a Tisza folyónál és tutajtúrán vettek részt, így emlékeztek az első magyar cserkészekre, akik 1913-ban a Vág folyón túráztak. Az alkotás második részében a nézők megismerhetik azt, hogy a diaszpóra magyarságán belül milyen meghatározó szerepe van a fiatalok körében a cserkészetnek mind a nyelvtanulásban, mind a nemzettudat kialakításában, az óhazához való kötődésben. A film a szereplőkön keresztül egy-egy ország magyar cserkészközösségének tevékenységét mutatja be, azt, hogy egy-egy fiatal, idegennyelvű környezetben miért vállalja az ősei örökségét, a magyarságot. Emellett a nézők megismerhetik azt különleges vállalkozást, amellyel a magyar cserkészek a 100 évvel ezelőtti vági tutajútra emlékeztek 2013 nyarán. Tizenkét különböző ország magyar cserkészei az ősök nyomába eredtek a Tiszán, emléktúrát szerveztek. Ez volt az az alkalom, ahol a sorozat szereplői valamennyien részt vettek.

További videók