Ízőrzők Kesztölc

A Pilis különös atmoszférájú vidékén nem hétköznapi emberek élnek – röviden így összegezhetném, hogy milyen élményekkel tértünk haza Kesztölcről. A település őrzi szlovák nemzetiségi hagyományait. Az itt élők a mindennapokban egymás között ma is leginkább szlovákul beszélnek, és a Pávakör is helyi gyűjtésű népdalokkal örvendeztetett meg bennünket. Felmentünk a Pilis lábához, ahol a szirtek szinte ránk dőltek, ellátogattunk a Tájházba, a Helytörténeti-és bányászmúzeumba. Klastrompusztán megcsodáltuk a Boldog Özséb alapította pálos kolostor romjait, de a Szent Kelemen templomban is találtunk különlegességet: itt látható Közép-Európa legnagyobb mozaik oltárképe, amit a kesztölci születésű festőművész, Nyilasi Tibor készített. A világ különböző pontjairól küldte Kesztölcre a változatos színű kőzeteket, amelyekből gyönyörű képet alkotott. A Pilis védett völgyében megbúvó településen nagyon jó adottságok vannak a szőlőművelésre. Kesztölcön a házak között is présházak állnak, amelyek jó részében még borászkodnak a helybéliek. Ugyanígy kedvezőek az adottságok a gyógynövény termesztésnek. Különösen illatos levendula, kakukkfű, bodza és számtalan jótékony hatású növény található a kertekben, melyekből az itteniek nem csak teákat készítenek, de szörpöt, fröccsöt, mártást, sőt masszázsolajat, fürdősót és szappant is. A helyi termékek között pedig finom zöldségek, gyümölcsök, húsáruk és tejtermékek is vannak, nem csoda hát, hogy a kesztölci ételek ennyire ízletesek. A következőket készítettük az Ízőrzők műsorába: Füstölt húsleves – Ujdená polevká, Zsemlegombóc – Velke haluski, Krumplisaláta – Krumplové salát, Tepsis krumplibaba – Krumplová baba, Tarkedli – Lívanki, Kesztölci lakodalmas paprikás sztrapacskával – Veszeloví paprikás, Levendulás pogácsa, Karácsonyi ostya – Vánocsne opladkí.

További videók