Szerelmes földrajz 2019.08.03-i adás

Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem Széchenyi-díjas rektora mondja a műsor bevezetőjében:
"Gyermekkori élményeim egész életemben meghatározóak voltak. Ezért is megyünk először Mosonmagyaróvárra. A lovardába, a Mosoni-Dunához, az Agrártudományi Egyetemre, ahol édesapám nyomdokaiba léphettem. A másik kedves helyszín Velem, ahol a nyaralónk áll, amelyet édesapámmal ketten építettünk az erdő szélén. Itt tudok igazán pihenni, kikapcsolódni. Ellátogatunk Kőszegre is, amely szintén nagyon közel áll a szívemhez. Természetesen Budapest is fontos város az Állatorvostudományi Egyetemmel, ahol 1973 óta időm nagy részét töltöm. Útitársamul barátomat, Bartha Tibor professzort választottam, aki egykor tanítványom volt, most pedig kollégám, helyettesem lett, és végigkövette életem alakulását."

További videók